Gyalogosbarát város

Ez a város kb. annyira gyalogosbarát, mint Moszkva. Az ember hamarabb hal meg az úttersten, minthogy átengedjék. Esélytelen az átjutás, főleg, úgy, hogy a zebrák - ha vanna - általában a semmibe vezetnek, a jelzőlámpák nem működnek. A rengeteg motoros pedig csak megneheziti az ember dolgát. Bárhonnan előbukkanhatnak és ők sem kegyelmeznek.
Eddig engem egyszer ütöttek el motorral. Persze, olyan vagyok már, mint Superman. Gyorsan felpattanok, és tovább futok, nehogy valaki más is elüssön!

Légkondi

Ha valaki ráér, elmagyarázhatná, hogy miért kell minden ázsiainak butának lennie? Na jó, a west and the rest...de akkor is!
Minden egyes ázsiai a légkondit 15 fok alá állitja. Ami azt eredményezi, hogy mig odakinn 30 fok feletti hőmérséklet van, addig odabenn 15 fok. Megfagyok. Ha fázom nem tudok gondolkozni, ez azt eredményezi, hogy az iskolában használhatatlan vagyok, a munkahelyen nem vagyok hajlandó dolgozni.
Arról nem beszélve, hogy megfázok és ha kilépek az utcára szédülök, mert a szervezetem nem tud átállni a legalább 15 fokos hőmérsékletre azonnal.
Ha pedig szólok, hogy kapcsolják ki a légkondit, mert fázok. Akkor meg vannak sértődve, hogy miért nem öltözök fel. Igen...valahogy én sem értem, ha odakinn 40 fok van, miért nem vagyok hajlandó benn kesztyűben, és pulóverben ücsörögni. Mert ők úgy ülnek. Na őket tuti elküldeném egy munkahelyi tréningre...valahova Szibériába. És tuti nem engedném meg, hogy bekapcsolják a fűtést!

Vodkázás a hatvanadik emeleten

Annyira furcsa, Thaiföld harmadik világbeli ország, mégis Bangkokban, sokkal inkább úgy érzem, hogy egy fejlett országban vagyok és nem egy fejlődőben. Ellentétben Budapesttel szemben, ahol sokkal inkább azt érzem, hogy fejlődő országban vagyok. Persze a thai ismerőseim azt mondták, hogyha ennyire ezen a véleményen vagyok, nézzek meg egy hegyi törzset és akkor majd megváltozik a véleményem. Na majd két hét múlva megnézem őket is.
Múlt héten viszont a fenn látható helyen voltunk. A cim viszont félrevezető, ugyanis nem ittam vodkát. De hisz tudjátok, megjavultam!:)
Szóval a hely egy luxusszálloda legtetején (azaz hatvanadik emeletén) van, az élmény pedig leirhatatlan. Nem is tudom mit erőltetem magam!:) Nézzétek!

Beköszöntött a tél...

...az utcákat ellepték nagykabát árusok, minden évben meghal néhány idős ember a hideg miatt. Igen, ez igy helyes Magyarországon...Azonban Thaiföldön? Itt a tél azt jelenti, hogy éjszaka lehűl a levegő 20 fok alá, napközben ugyanolyan meleg van.
Viszont valóban mindenhol téli kabát és pulóver kapható. Remélem hordani nem akarják. Ugyanis abban az esetben viccesnek fog tűnni, hogy én továbbra is pólóban járkálok.

Thai munkahely

A japám munkahelyen eltöltött csodálatos 13 hónap után, megtapasztalhatom, hogy milyen is egy thai munkahelyen dolgozni.
Gondoltam hasznosan eltöltöm a bangkoki időmet, ezért a legnivosabb angol újsághoz jelentkeztem újságirónak. Az állásinterjú után nem sokkal kaptam is az e-mailt, hogy mikor tudnék kezdeni (meg kell jegyeznem, hogy a jelentkezők 40%-át veszik fel, szerencsésnek mondhatom magam). Szóval október 24-e óta itt dolgozom, mint újságiró. A feladatom főképp adatbázis kezelés, kulturális ajánló irás, cd és könyv kritika, illetve bár és étterem kritika. (yeah, ingyen európai kaja!) Cd-k: Mando Diao, The Hives, Jimmy eat world ilyesmi...

És hogy milyen is itt dolgozni?! Furcsa. Furcsább, mint a japánoknál.
Először is, itt mindenki a fiúkat szereti. Ez nem lenne meglepő, ha a NTS hotel booking részéről beszélnék, ahol csak lányok vannak. De itt fiúk is vannak. :P
Másodszor az emberi kapcsolatok itt nullára vannak redukálódva. Három ember szokott hozzám beszélni: egy félig thai, félig német lány, az amerikai és a francia főnököm. Mások csak akkor szólnak hozzám, ha valami tennivalóm van.
A thaiok nemhogy nekem, még másoknak sem köszönnek. Érkezéskor vagy távozáskor semmiféle hajlandóságot nem mutatnak a kommunikációra. Rendszeresen másfél órákat késnek, két órákat ebédelnek.
Munkamorál nulla, és még lassan is dolgoznak. Viszont ha tesznek valamit akkor azzal nagyon szőröznek. Csak tökéletes alkotást adnak ki a kezükből.
És még egy furcsaság. A telefont sem veszik fel, amennyiben nem az övék csörög. Ez volt a legfurcsább az NTS-nél eltöltött hónapok után.

A velem szemben ülő lánynak az asztalán mindene HelloKittys. És mit gondoltok mi a neve? Mármint csak a beceneve. Hát persze, hogy Kitty. :P Majd lefényképezem az asztalát. Na mára ennyi! Letelt a munkaidőm...

Kozmetikus

Közel három hónap eltelte után úgy gondoltam ideje elmenni kozmetikushoz, és legyantáztatni a szemöldököm, ha nem akarok valami meditterán vagy mexikói szemöldök formát.
Tegnap este akartam mindezt megejteni, de a fodrász - igen jól irtam, ugyanis itt a fodrász végzi el a kozmetikai dolgokat is (szóval készülj Kepi, hogy mire legközelbb hajvágásra kerül a sor a lábamat is le kell gyantázni) - közölte velem, hogy este már nem vállal el ilyen munkát, mert nincs elég fény. Elég furcsának találtam a magyarázatot, dehát gondoltam legyen, biztos ez is valami thai babona lehet.
Ma reggel visszamentem, a fodrászkozmetikus elővett egy pengét és felém közelitett. Életemben először féltem a kozmetikusnál. Nem sokat teketóriázott, leborotválta a felesleges részeket.
Szóval most frissen borotvált szemöldökkel gépelem nektek a blogot. Meglepő módon nem lett rossz. Más kérdés, hogy két nap múlva mehetek vissza borotváltatni. A bikini vonal 'gyantázásra' inkább nem lennék kiváncsi...

Thai vendégszeretet

Van ez a rendkivül érdekes honlap: www.couchsurfing.com, ahol nemcsak külföldiekkel találkozhatunk, hanem be is fogadhatjuk őket néhány napra. Aki jól ismer, az tudja, hogy ennek a szervezetnek aktiv tagja vagyok. Most néhány napig pl. egy olasz fiút látok vendgéül.
Viszont tegnap egy kis hiba csúszott a számitásba, ugyanis hatkor elküldtek a munkahelyemről egy fotozásra. (Ne örülj Ádám, nem félmeztelen képekről volt szó!) Gondoltam eltelt egy fél órát és a hét órás találkozónkra az olasz fiúval pont oda is érek. Na a fotozás másfél órán keresztül tartott (egyébként fotos asszisztens voltam és egy étterem kritikához készitettük a fotokat), aztán jól bekajáltunk on complimentary base természetesen pizzából, lasagneből és minden féle tésztából.
A találkozóról közel két órát késtem, (tudtam, hogy ennyit egy férfi sem képes várni rám) és mivel se az olasz fiú, se én nem tudtam a számát, rohantam az első internet kávézóba értesiteni, hogy itt vagyok, csak kis csúszás történt a munkahelyemen.
Meg is lett az olasz fiú, egy thai házaspárral együtt. Ugyanis a család megsajnálta és befogadta. De ez még semmi, elvittek bennünket kajálni, majd reggel ők jöttek értem és vittek az egyetemre. Annyira furcsa ez. Aki nem az a pénzre utazik, az egy olyan fokú szeretet biztosit nekünk, külföldieknek, amelyről álmodni se mertem volna.